Volt már, hogy leültél, és azt kérdezted magadtól: "Mit szeretnék igazán?" Nem azt, amit elvárnak tőlem, nem azt, ami logikus vagy biztonságos. Hanem azt, ami megdobogtat. Ami miatt csillog a szemed.
Blog
Valahogy egyre többet hallani mostanában az egyszerűsítésről, a minimalizmusról, az elég jó élet fogalmáról. Lehet, hogy ez csak egy új divathullám. De lehet, hogy valami sokkal mélyebb dolog húzódik meg mögötte: a lelkünk vágyik a nyugalomra. A belső békére. Az egyszerű életre.
Sokat gondolkodom mostanában azon, hogy vajon tényleg mindenképp kellenek-e célok. Hogy lehet-e úgy is élni, hogy nincs egy konkrét irány, csak a jelen. Csak az, ami most van.
A világ egyre hangosabb, a napjaink egyre zsúfoltabbak. Sokszor kapjuk magunkat azon, hogy mindenre van időnk – csak egymásra nincs. Pedig a minőségi idő nem luxus. Szükséglet. Kapcsolódás. Egyfajta csendes újratöltődés, ahol nem csak a test, de a lélek is fellélegezhet.
Van az a pillanat, amikor már nem akarsz többet csinálni. Nem akarsz még egy üzenetre válaszolni, nem akarsz még egy feladatot kipipálni, még egy mosást elindítani, még egy mosolyt magadra erőltetni. Csak csendet szeretnél. Egy kis nyugalmat. Leülni. Lélegezni. Pihenni.
Van az a pillanat, amikor leülsz egy fárasztó nap végén, és csak bámulsz magad elé. Elfáradtál. De nem fizikailag. Valahogy belül vagy kimerült. És talán meg sem tudod pontosan fogalmazni, miért.
Volt már olyan, hogy görgettél az Instagramon, és egyszer csak azt érezted:
nem vagy elég.
Vannak, akiknek a munka elsősorban megélhetés. Másoknak hivatás. És vannak olyanok is, akik szeretnék jól is érezni magukat közben — méltósággal, nyugalommal, értékrenddel.